Felvezető: 2018. Nov 12.-én  19:00 órától a Gerbeaud Aranyszalon-ban  A Francia Sanzon Legendája - Charles Aznavour..

címmel sanzonest lesz.

Bardóczy Attila és Berec Péter közreműködésével, aki harmonikán kíséri Önt.

 

Miben lesz különleges ez a sanzonest?

 

Szomorú aktualitása van. Alig egy hete teljesen váratlanul elhunyt Charles Aznavour, aki ugyan 94 éves volt, de éppen Japán turnéról érkezett haza, és készült Örményországba, majd nagy koncert turnéra Franciaországban. Ő maga is azt nyilatkozta, hogy testvérével együtt ünneplik majd a 100. születésnapját. Valahogy elhittük neki, hogy ez így lesz.

 

Emléket állít Charles Aznavour-nak? Hallhatunk ezen az estén egyéb híres francia sanzon énekesek dalaiból is ?

 

Igen, természetesen. Hiszen Aznavour hosszú élete pályatársakból, múzsákból, saját felfedezettekből, és rengeteg dalból áll, melyek több évtizedet felölelnek. Aznavour, mint szerző nagyon sok híres előadó sikeréhez járult hozzá, sőt, van, akinek ő írta az első igazi nagy dalát. Ha Aznavourról beszélünk, nem lehet kihagyni Piaf-ot, aki gyakorlatilag Aznavourt felfedezte. Az énekes soha nem fejtette el Piafnak, mit köszönhet neki. Írt számára sanzonokat, és haláláig nagyon jó barátok, és kollégák voltak- ami Edith Piafnál nem mindig volt természetes. Érdekes, hogy Aznavour annyira tisztelte, hogy végig magázta a nagy énekesnőt, aki viszont tegezve beszélt hozzá. És persze ott vannak a kortársak, és jó barátok, Bécaud, Brel. Olyan hosszú a sor, hogy ha mindenkit szeretnénk megjeleníteni, az napokba telne!

 

 

Nagy sikerrel  játsszák tavaly óta a Skót mámor című előadást.

IVANCSICS ILONA ÉS SZÍNTÁRSAI produkciójában.

Szereplők: Kökényessy Ági: Florence, Bardóczy Attilla: Bruno, Nagy Enikő: Sophie, Jantyik Csaba: Alex.

 

A közönség láthatóan , és hallhatóan is nagyon szereti ezt az előadást.

Érti a poénokat. 

Mit emelne ki ebből az előadásból? Miért olyan szerethetőek a szereplők?

 

Nagy boldogság számomra ez az előadás. De komolyan! Már akkor szerettem, amikor fordítottam. Éreztem, hogy ez egy igazi mai darab, mai emberekkel, helyzetekkel. Mindenki szerethetően esendő a maga stiklijeivel, és bogaraival. Jellegzetesen franciás humor, pikantériával. Van benne szó mindenről, amit a 40-es 50-es korosztály megél, csak nem szeret kiteregetni. Szellemes, humoros.

Ennek ellenére nem is gondoltam rá, hogy játsszam benne, de egykori főiskolai évfolyamtársam, és barátom Ivancsics Ilona felkért Bruno, az egyik férj szerepére a társulatánál. Bevallom, először tényleg meglepődtem, mert nem ezért kezdtem bele a fordításba. Nem is láttam magam előtt, hogy a figurák egyike az én képemben jelenjen meg. A felkéréskor gondoltam bele először komolyan, hogy milyen is lehetne, ha az egyik férj én lennék. Aztán igent mondtam.

El kell árulnom, hogy a játszótársaim erőteljesen motiváltak a továbbiakban. Jantyik Csaba, aki az előadás rendezője, nagyon felkészülten, flottul, és igazi hozzáértéssel nyúlt a darabhoz. Remekül próbáltunk, -bár néha fáztunk- de látszott, hogy mindenki szereti a szerepét. Készültünk rá, hiszen van mit beszélnünk (jóformán folyamatosan), és van mit csinálnunk. Senki nem a másikkal foglalkozott, hanem csak saját magával, a saját dolgával törődött.

Nagy Enikővel most találkoztam először színpadon, és nagyon szerettem a figurát, akit ő felépített. Ma is imádom, és néha még a színpadon is vannak mondatai, amiken majdnem hangosan felnevet-nék… Már ha lehetne!

 Kökényessy Ági pedig már régóta az egyik kedvenc színésznőm, és borzasztóan vártam a találkozást vele. Ő a feleségem a darabban, és erre büszke vagyok.

Őszintén megmondom, kimondhatatlanul jó érzés, amikor azt látom, hogy milyen sikerük van külön-külön, és együtt is ebben a darabban. Nagyon jók!!!!!

Legutóbb Békásmegyeren fantasztikus hangulatú színházi este jött létre az előadással, és a nagyszerű közönséggel. És hallom, mert Ivancsics Ilona elmondta, hogy egyre több felkérés jön hozzájuk az ország különböző részeiről az előadást illetően!!! Sajnos most egy-két hónapig nem leszek itthon, mert a „Szépség és a szörnyeteg” előadással turnéra indulunk az Operett-színházzal, de január végétől újra visszaállok a szerepbe, és remélem, még sok embernek tudunk szép estéket szerezni a „Skót mámor”-ral!

 

Bizonyára lesz még további előadás időpont a közeljövőben?

Mit lehet erről tudni? 

 

Annyit tudok, hogy egyeztetés alatt áll a műsor. Nehéz ez, mert mindannyian játszunk, és persze mind más, és más helyeken, tehát nehéz összeegyeztetni. Én január végétől vagyok, és ígérem, hogy itt kiírom, mikor lesz előadás!

 

2018. OKT 16-án. KEDDEN, 19:00 órától A Spirit színházban Rémes születésnap.

szereplők:

Alice Hogan              Détár Enikő    
Ned Jones                Bardóczy Attila    
Peggy Black             Tornyi Ildikó    
Joseph Panama        Varju Kálmán   

 

Ez a színdarab is sikeres előadásmi benne színészként kihívás?

 

Színészként minden kihívás. Ha nincs kihívás, akkor minek hozzáfogni, nem?

Ez is egy mai darab, ez is 4 szereplős, és társalgási darab, de nagyjából itt meg is szűnt a hasonlatosság. Más stílus, más nyelvezet, kicsit thrilleres, kicsit vígjáték, de nagyon angol.

El sem tudom mondani, milyen jó ebben a csapatban dolgozni. Külön hálám a Spirit igazgatójának, Perjés Jánosnak, hogy megkeresett a szereppel. Ritkán adódik ilyen jó csillagállás az ember pályáján, ezt ennyi évtized után bizton állíthatom. Jó darab, jó szöveg, jó rendező, jó kollégák. És ez nem közhely, nem udvarolni akarok nekik.

Détár Encivel sokat dolgoztunk a Rock-Színházban, voltunk Evita, és Peron, még Németországban is. Azóta ritkábban találkozunk, de pontosan ott tudjuk folytatni mindig, ahol korábban abbahagytuk.

Tornyi Ildit, és Varjú Kálmánt nem ismertem személyesen, de szerencsére eljött ez az idő is. Ők egy másik, fiatal korosztály, akiket élvezettel figyeltem, ahogy próbálnak, és erőteljesen inspiráltak engem is.

És akkor még nem említettem a rendezőt, Bányai Gábort, akivel még soha nem találkoztam a pályán, pedig valahogy mindig közel jártunk egymáshoz, csak eddig soha nem ugyanott, és ugyanakkor. Én láttam a nagy ívű pályáját, valószínüleg ő is tudott az én kevésbé nagy ívű, de létező dolgaimról, csak sosem voltunk egyszerre ugyanazon a helyen, és most hipp-hopp, sikerült találkozni. Tulajdonképpen hálás vagyok a sorsnak ezért a találkozásért.

De visszatérve a kérdésre: az a nagy kihívás, hogy a néző 5 centire ül tőlünk, tehát mindent lát. Azt is ha rontunk, azt is ha hazudunk, azt is ha megbillen valami, de azt is, ha valami valódi születik meg, illetve rendkívül hálás ha megszületik a megírt mű.

És ez azért kihívás!

 

Milyen ez a rémes születésnap?

 

Nem rémes! J

 

Van e az előadás végén katarzis?Megoldódnak a kínos helyzetek?

 

Meg. De többet elárulni indiszkréció lenne.

 

 

 

És végül azt kérdezném, hogy milyen jövőbeli tervei vannak? 

Színházi és egyéb felkérések terén?

 

Egyelőre ezek legyenek meg!  Aztán meglátjuk….

 

 

 

Köszönöm.

 

 

 

AKTUÁLIS FELLÉPÉSÉSEK 2018.

 

 

   

Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST:

Budapesti Operettszínház vendégjátéka:

 Maurice, Belle papája: Bardóczy Attila

 

Szépség és a szörnyeteg Német NYÁRI turné:

helyszínek és időpontok:

 ---Mannheim

--Nationaltheater

-30.07. - 05.08.2018

 

---Frankfurt am Main

--Alte Oper

-22.08. - 26.08.2018

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szépség és a szörnyeteg Német TÉLI turné:

helyszínek és időpontok:

 ---Wien

--Stadthalle

-07.11. - 18.11.2018 

---Bregenz

--Festspielhaus

-21.11. - 25.11.2018

 ---München

--Deutsches Theater

-28.11. - 16.12.2018 

---Nürnberg

--Frankenhalle

-19.12. - 23.12.2018 

---Essen

--Colosseum Theater

-26.12. - 31.12.2018 

---Köln

--Musical Dome

-03.01. - 13.01.2019 

---Berlin

--Admiralspalast

-17.01. - 20.01.2019

web: https://www.bb-promotion.com/veranstaltungen/disney-die-schoene-und-das-biest

 

 

 

SPIRIT SZÍNHÁZ :  Charles Laurence: Alice élete - vígjáték 2 részben

Ned Jones szerepében: Bardóczy  Attila

ELŐADÁSOK IDŐPONTJA:

2018. OKT 16. KEDD, 19:00

2018. OKT 18. CSÜTÖRTÖK, 19:00

 

CÍM: Spirit Színház

1023 Budapest, Árpád fejedelem út 3-4.

web:  https://www.spiritszinhaz.com


 

 
 

 

Skót mámor riport- Bardóczy Attilát kérdeztem, 

aki a Skót mámor előadás egyik férfi szereplője, és egyben a darab fordítója is.

 

 

-Hogy találtak rá erre a kortárs francia darabra, amit még most is nagy sikerrel játszanak a párizsi színházak?

 

A József Attila Színház számára fordítottam le „A boldogság” című két szereplős darabot, mely egyébként nagyon szép sikerrel megy most is,

 és ennek kapcsán került a látóterembe még néhány mai, igazán jó francia darab, így a „ Skót mámor” is.

 

Ön a darab fordítója:

 

-Milyen érzés volt ezt a darabot magyar nyelvre fordítani?olyan aha érzés? (igen ez kell)

 

Nagyon jó érzés volt fordítani! Remekül megírt darab, 4 nagyon jó karakterrel, nagyon ismerős helyzetekkel, mondatokkal, egyre újabb fordulatokkal, jó tempójú dramaturgiával.

 

-Mi a pikantériája ennek a színdarabnak, ami miatt szerethető?

Mi lehet a mondanivalója?

 

A pikantériája az az, hogy a 40-en felüli aktív korosztály ki nem mondott, „elpúderezett” problémái a vígjáték törvényei szerint, a helyzetek egymásutánjának logikáját követve sorra felszínre kerülnek. Ráadásul mindez franciás könnyedséggel, és szellemességgel. 

Ezek nem buta emberek! Szép szakmai sikereket értek el, értékesek, kreatívak, olyanok, akiknek az életútját sikertörténetként szokták említeni. De stresszesek, stiklijeik vannak, ki munkába menekül, ki az italhoz fordul, van aki a miszticizmusban talál magára. A gyerekek már nagyok, a párkapcsolat már enyhén szólva nem olyan szenvedélyes, mint a kezdet kezdetén. 

De – és ez nagyon fontos- ezek az emberek minden probléma ellenére mégsem gyűlölik egymást. Esendőek, és ettől szerethetőek. És még önmagukon is tudnak mosolyogni.

 

- Hálás feladat, négy szereplős darabban, vígjátékot játszani?

 

Ha jó a darab, igen!

 

- A karakterek megformálása, könnyedén sikerült? A négy karakter, a két női illetve a két férfi szereplő igen különbözőek.

ez is ad egy érdekességet az előadásban? ezt hívják sokszínűségnek, és erre ülnek rá a mély-poénok. ugye?

 

- Fejlődtek e? mélyültek e? megértek e a karakterek a premier óta?

 

Ez egy olyan előadás, ami még mindig alakul, érik! Miután rengeteg gondolat, és árnyalat van benne, a nagyszerű verbális, és helyzetkomikum mellett még nem ért 

véget a „finomhango-lás”. A karakterek jól megfoghatóak, kitűnően meg vannak írva, mindenkiről pontosan tudni, ki ő, mi ő, mit akar, 

mit NEM akar, mi a viszonyuk egymáshoz, és ez nagyon jó. És ott vannak a kollégák! A három nagyszerű színésztársam: Nagy Enikő, Kökényessy Ági, Jantyik Csaba, aki rendezte az előadást egyébként, tényleg fantasztikusan beletaláltak a figurájukba, érezni rajtuk, hogy élvezik a játékot. 

Mindannyiunkat inspirál a darab, és mi is inspiráljuk egymást. Ez egy nagyon jó érzés, nem mindig jön ez így össze!

 

- 2017-decemberében volt a bemutatója, milyen visszajelzések jönnek a nézőktől? szeretik ez a humort?

 

Enél a darabnál kifejezetten meglepő a közönség személyes megnyilvánulásaival találkozni. Nagyon rég nem éltem át olyat, hogy előadás végén, a színház előtt odajönnek hozzám, és elmondják a véleményüket arról, hogy igen, ilyen az élet, mint ez a darab! Vagy, hogy milyen jó, hogy ezeket a problémákat, ami az övék is (!) így viszontláthatják a színpadon! 

Azt akarom mondani, hogy nem csak arról beszélnek, hogy jaj de jó volt ez vagy az a poén, vagy hogy sokat nevettek – persze ez is elhangzik-, de gondolataik vannak, amiket az előadás ébresztett bennük. És ezeket a gondolatokat osztják meg velem. Tehát az előadás még a darab befejezése után, ott abban a beszélgetésben is él tovább!

 

-Hol láthatják legközelebb a nézők a Skót Mámor című előadást?

 

Most először Budapesten is láthatja a közönség a „Skót mámor”-t, 2018. február 15.-én csütörtökön a Spirit-Színházban 19 órai kezdettel. 

Várjuk kedves nézőinket szeretettel!!

 

köszönöm a riportot.

 

Én köszönöm!!!

 

Budapest, 2018.február 12.

****

 

Isabelle Le Nouvel SKÓT MÁMOR vígjáték PREMIER - 2017 december 03. -i

premier óta, nagyon sok köszöntést kapunk, jót leginkább, most ezeket a dícsérő

szavakat, összegyűjtöttük egy csokorba, és közre -adjuk.

Köszönjük, és várjuk a

további észrevételeket a bardofans@gmail.com email címre.

És Önöket Kedves közönség, személyesen is az előadásainkon.

a vendégkönyv ezen a linken érhető el:

https://www.facebook.com/notes/bardóczy-attila-baráti-klub/skót-mámor-vendégkönyv/1396460993833301/

 

2017.KÜLFÖLDI FELLÉPÉS:

 

Bardóczy Attila -Zéta (német nyelven)
előadások időpontjai:


2017. december 27. 20:00
A víg özvegy
Capitole Ghent, Belgium


2017. december 28. 20:00
A víg özvegy
Capitole Ghent, Belgium


2017. december 29. 20:00
A víg özvegy
Capitole Ghent, Belgium

www.capitole-gent.be

 

SZÍNHÁZ TÉLI TURNÉ:

 

Szépség és a szörnyeteg német turné 2018

 

https://www.facebook.com/events/392886407750242
Bardóczy Attila Maurice Belle papája újra németül #Kölnben 

 

2018 január 10-től #Frankfurt Alte Oper
https://www.facebook.com/events/1355073004536006

 

2018 január 17-től #Luxemburg
https://www.facebook.com/events/134294733837003

 

SZÍNHÁZ BUDAPESTEN:

 

ISABELLE LE NOUVEL
SKÓT MÁMOR
francia
vígjáték

2018.február 15. Spirit színház https://www.spiritszinhaz.com

játszák: 

Kökényessy Ágnes

Bardóczy Attila
Nagy Enikő
Jantyik Csaba
a színdarabot fordította : Bardóczy Attila

 

SZENTENDRÉN:

 

2018. január 27.  Szentendre Barcsay Színpad

 

https://iiszt.hu/repertoar/skot-mamor-47

 

 

TELEVÍZIÓ:

 

a hatoscsatorna műsorán! online is követhető www.hatoscsatorna.hu linken nézhető! 

2017. december 26.-án a hatoscsatorna Életvezetési útmutató műsorának Bardóczy Attila lesz a vendége. 

időpontok:

2017.12.26 kedd, 21:30

2017.12.29 péntek, 17:00

 

 Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kivánunk!

Képtalálat a következőre: „noel”

 

A nagy érdeklődésre való tekintettel!

 

Francia Sanzonest!  2017. június 2., 19:00–21:00 

Bardóczy Attilával egy csodálatos, meghitt , otthonos, kávéházi helyszínen. 

Zongorán kísér: Neumark Zoltán

a Magvető Caféban! VII kerület , Dohány utca 13 .

esemény Facebook link : https://www.facebook.com/events/249461502127280

Szeretettel várjuk a Kedves közönséget!

jegyár: 2900 Ft

youtu.be/HS4HQCzpCQ4





MÜPA - BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM -
Budapest, november 30. (szerda) 19:30
 
 
    A Szépség és a Szörnyeteg
Maurice, Belle papája
Operettszínház
  2016-02-11 18:00
2016-02-14 11:00
2016-02-14 15:00
2016-03-26 19:00
2016-03-27 15:00
  jegyvásárlás
jegyvásárlás
jegyvásárlás
jegyvásárlás
jegyvásárlás
 
 
    Csínom Palkó
Gautier
Operettszínház
  2016-03-15 19:00   jegyvásárlás  
 
    Mária főhadnagy - az Operett Akadémia előadása
Simonich
Raktárszínház
  2016-04-25 19:30
2016-04-26 19:30
  jegyvásárlás
jegyvásárlás
 

2015/2016 Szépség és a szörnyeteg turné
2015.december 25. - 2016. január 3. Colosseum Theater Essen

 

Szépség és a szörnyeteg musical német turné:

Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Basel: 25.11. - 13.12.2015

https://www.facebook.com/events/444441135718172


2015.november 25.–december 13.  Musical Theater Basel

 


https://www.facebook.com/events/479246522247375

Szeretettel várjuk 2015. december 15-én, este 8 órakor a Mátyás-templomban a Magnificat Leánykar karácsonyi koncertjére.

A kórus állandó kísérő hangszere az orgona, amely több darabban és külön is felcsendül az este folyamán. Vonós és ütős hangszerek is színesítik a műsort, énekesként pedig
Bardóczy Attila lép fel.

 

Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Essen: 25.12.2015 - 03.01.2016
https://www.facebook.com/events/456655141152232


2015.december 25. - 2016. január 3. Colosseum Theater Essen

 

 

 

A Szépség és a Szörnyeteg-Maurice, Belle papája

Operettszínház

2016-02-11 18:00

2016-02-12 17:00

2016-02-13 15:00

2016-02-13 19:00

2016-02-14 11:00

2016-02-14 15:00

 

Csínom Palkó -Gautier

Operettszínház

2016-02-04 18:00

2016-02-05 19:00

 

 

 

 

Csínom Palkó-Gautier

Operettszínház

2015.október 25 19:00  

 

 

 

Mária főhadnagy - az Operett Akadémia előadása-  Simonich

Raktárszínház

2015.október 27 19:30

2015.október 28 19:30

2015.október 31 19:30

 

 

 

 

Női furcsa pár- 2015.November 13. (péntek) 19:00 Faluház színházterem Algyői Teátrum:
jegyár:1600 Ft / fő, nyugdíjas, diák: 900 Ft / fő https://levendulahotelalgyo.hu/programok/aktualis-programok

Női furcsa pár előadás Budapesten is lesz
Jesus szerepében Bardóczy Attila lesz látható
időpont: 2015. november 22-e vasárnap este 7 órai kezdettel
cím: Klauzál Gábor Művelődési Központ, KLAUZAL GÁBOR M.K. Színház 1222 Budapest, Nagytétény út. 31-33.

 

 

 

 

 

Szépség és a szörnyeteg musical német turné:

Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Basel: 25.11. - 13.12.2015

https://www.facebook.com/events/444441135718172


2015.november 25.–december 13.  Musical Theater Basel

 

Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Essen: 25.12.2015 - 03.01.2016
https://www.facebook.com/events/456655141152232


2015.december 25. - 2016. január 3. Colosseum Theater Essen

 
 

 

JÖN JÖN JÖN
https://www.koncert.hu/…/francia-sanzonest---bardoczy-attila…


Helyszín: Budapest, Rózsavölgyi Szalon | Időpont: 2015. október 01. (19:30)
koncert.hu

 

Ti mit csináltok 2015. augusztus 20-án?
Mi: Augusztus 20.-án Cigánd-településen leszünk
 

https://www.cigand.hu

 

NE FELEDJÉTEK 2015.augusztus 14-én Evita évfordulós piknik

Bardóczy Attila baráti klub fényképe.

FELHÍVÁS-MEGHÍVÓ
Kedves Rockszínházas Barátaim! 2015. augusztus 14-én, az Evita margitszigeti bemutatójának 35. évfordulóján találkozóval egybekötött pikniket szervezek a Kisbuda Gyöngye (nem kertmozi) étteremben
A legendás előadásunk emlékére.
“Ó, milyen cirkusz, ó milyen show!
Köszönettel: Várkonyi Mátyás

 

https://www.facebook.com/events/958651434195974
2015 augusztus 14 -16 Gombafesztivál

megközelítés:
Budapest irányából M2-es úton. Rád – Penc – Csővár – Acsa – Galgaguta – Nógrádkövesd – Becske – Szandaváralja – Szanda – Terény útvonalon.

Bardóczy Attila baráti klub fényképe.

 

Újra Budapesten.

Bardóczy Attila baráti klub fényképe.
 
 

 

Szeretettel köszöntjük Bardóczy Attilát, születésnapja alkalmából!
Isten éltesse sokáig

Bardóczy Attila baráti klub fényképe.
 
 

varázslatos új jelenet

„varázslatos új jelenet”
 
 

 

https://www.die-schoene-und-das-biest-musical.de
Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Düsseldorf: 01.07. - 12.07.2015
Düsseldorf, Deutsche Oper am Rhein

„https://www.die-schoene-und-das-biest-musical.de
Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Düsseldorf: 01.07. - 12.07.2015
Düsseldorf, Deutsche Oper am Rhein”
 
 

 

 

2015 ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS

 

 

AKTUALITÁSOK

 

 

 

 

Tartuffe CLEANT

PINCESZÍNHÁZ - Budapest

április 13. (hétfő) 19:00 

május 17. (vasárnap) 15:00 

június 3. (szerda) 19:00

Női furcsa pár JESUS

Ivancsics Ilona és Színtársai       

PEST MEGYEI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZTERME - Szentendre

április 10. (péntek) 19:00

2015.05.31.   |   vasárnap|   17:00  Pannon Várszínház Veszprém

Mária főhadnagy SIMONICH

BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ - Budapest

április 26. (vasárnap) 19:30 

április 27. (hétfő) 19:30 

május 23. (szombat) 19:30 

május 24. (vasárnap) 19:30

A Szépség és a Szörnyeteg    MAURICE  BELLE PAPÁJA

BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ - Budapest

április 11. (szombat) 15:00 

április 12. (vasárnap) 11:00    

május 2. (szombat) 19:00 

május 3. (vasárnap) 11:00  15:00 

május 4. (hétfő) 17:00 

május 30. (szombat) 19:00     

május 31. (vasárnap) 19:00

 

Csínom Palkó GAUTIER

Operettszínház    BEMUTATÓ                    2015-04-24 19:00

2015-04-25 15:00

2015-04-26 19:00

2015-05-17 15:00

2015-05-17 19:00

2015-06-01 17:00

2015-06-02 19:00

2015-06-03 19:00

2015-06-04 18:00

2015-06-05 19:00

KONCERT:

Párizs ege alatt - Bardóczy Attila és Orosz Zoltán koncertje - előadó       KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA - Budapest, május 7. (csütörtök) 19:00

www.kulturkuria.hu/viewContent.php?category=13&event=16477

Himnusz a szerelemről Bardóczy Attila és Szabó Mónika sanzonestje BUDAVÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ Budapest 2015. május 16. este 6 óra

JEGYÁR ELŐVÉTELBEN 2000 Ft A KONCERT NAPJÁN 2500 Ft

www.bem6.hu

 

ÚJ VIDEÓK A YOUTUBE CSATORNÁN:

 

 

www.youtube.com/channel/UCCOwwI-g3yaPNFdr6REkCYA

 

 

 

 

 

bardóczy attila kék duna wellness hotel

 

Mária főhadnagy ma BEMUTATÓ ! like hangulatjel
további előadás időpontok:

2015. 04. 26. 19:30
2015. 04. 27. 19:30

 
2015. márciusi adáselőzetes hír: 2015. március 24.-én kedden 20:30 órától
 
 az Önök kérték műsor teljes adásának vendége 
 
Bardóczy Attila lesz a Duna tv-n. 
 
Nézzétek, figyeljétek, rögzítsétek

 smile hangulatjel heart hangulatjel

 

 

2015.március 16-án hétfőn 13 és 14 óra között a Kívánságkosár műsorban

 emlékezés Kaszás Attilára az 55. születésnapján a Duna tv-n.

„2015.március  16-án hétfőn 13 és 14 óra  között a Kívánságkosár műsorban emlékezés Kaszás Attilára az 55. születésnapján a Duna tv-n.”
 
„2015. március 14-én szombaton Bardóczy Attila Sáfár Mónika vendége lesz a Család-barát magazinban az M1 es csatornán , reggel 06:55-kor kezdődik a műsor felvételről és 9:00 óráig tart , Nézzétek meg ha tehetitek! - később fent lesz a mediaklikk.hu oldalon is , és lesz ismétlése is.Ne maradjatok le róla ;)”
Bardóczy Attila baráti klubörömteli hangulatban van

2015. március 14-én szombaton Bardóczy Attila Sáfár Mónika vendége lesz a Család-barát magazinban az M1 es csatornán ,

 reggel 06:55-kor kezdődik a műsor felvételről és 9:00 óráig tart , Nézzétek meg ha tehetitek! - később fent lesz 

a mediaklikk.hu oldalon is , és lesz ismétlése is.Ne maradjatok le róla 

wink hangulatjel

 

2015 márciusi riport


mit tartogat 2015 márciusa Bardóczy Attila színművész számára?
Riportunkból kiderül.



-A nagy sikerű Benczúr Házas Valentin-napi francia sanzonest után, milyen új, meglepetéssel várja a sanzon kedvelőit?
 

Tényleg szép siker volt a Valentin-napi koncerten, úgyhogy több újdonság is megfordult a fejemben, és jöttek felkérések is.


A legközelebbi most lesz március 6.-án Balatonfüreden, ahol a Frankofón -napok keretében a "Párizs ege alatt" sanzonműsorunkat hallhatja a közönség Orosz Zoltán harmonikaművész barátommal. A helyszín a Kisfaludy-ház, kezdés 18 óra!

 


-A Viktória operett,  mellett játszik a Tartuffe előadásban, a Pinceszínházban
mennyire kedvelte meg a bemutató óta Cleant karakterét?

 

 

Cléante-ot rögtön megkedveltem, és ez azóta mit sem változott, sajnos egyre kevesebbet játszom, mivel a hosszú téli "Szépség" turné alatt értelemszerűen nem voltam idehaza, és egyre kevesebbet játsszuk a darabot, de remélem, egy ideig még műsoron lesz!



-2015. március 12-én a Mária főhadnagyban kapott szerepet, Simonich szerepét fogja játszani, mit lehet tudni erről a szerepről?
Testhezálló szerep?

 

 

Igen, a Mária főhadnagy. Nos, ez egy vizsgaelőadás, melyben az operett-stúdiósai adnak számot megszerzett tudásukról, úgyhogy az egész darab nagy szerepeit ők játsszák. A rendező felkért egy apró, idősebb karakterre, amire örömmel igent mondtam. Egy bécsi úr, aki, feleségével együtt szívből nem viseli a rebellis magyarokat....

 


-2015. március 7-én két előadásban 15 órai és 19 órai kezdettel, "Vágyom egy nő után" zenés előadásban játszik Sopronban
Milyen dalokkal készül?

 

Szolnoki Tibor kollégám hívott erre a két szép gálára, melynek témája a "NŐ" lesz, hiszen nőnap alkalmából készült az összeállítás. Én a francia sanzonokból szeretnék átnyújtani egy csokorra valót a közönségnek remek kollégáim társaságában.

 


-2015. március 8-án 15 órai és 19 órai kezdettel Nőnapi Viktória előadás lesz.
Mit üzen a kedves hölgyeknek, így nőnap közeledtével?

 

Szívből kívánom, hogy legyenek boldogok, legyen sok örömre okuk, és néha kényeztessék magukat ilyen előadásokkal!!!

 


-és végül egy kis áprilisi előzetes, várja még egy új darab, egy új szerep ebben az évadban. Mesélne róla?

 

A Csínom Palkó című zenés darab bemutatójára kerül sor április 24.-én az Operett-színházban. Egy kalandos keretjátékkal megtűzdelt előadás kerül a közönség elé, ami már nem "csak" a Csínom Palkó, hanem annál több.  Ebben a keretjátékban egy igazi, magyarul nem is beszélő, francia nyelvű brüsszeli kulturális attasét játszom, aki egyszer csak betoppan a Budapesten folyó színházi próbára, és valamelyest része is lesz az eseményeknek.

 

Köszönöm a riportot!

További sok sikert kívánok!

Találkozzunk az előadásokon, és a francia sanzonesten :)

 

Készítette: bardofans 2015.február 28.

 

 

Valentin-napi sanzonest volt a Benczúr Házban Bardóczy Attilával és Szabó Mónikával

 

2015.február 14-én este 7 órától a jelenlévő közönség, egy nagyszerű órát töltetetett el a Benczúr Házban,

Szabó Mónika (zongora) és Bardóczy Attila (ének) előadásban elhangzott francia sanzonokból álló esten.

 

 

A dalok sorrendje a következő volt:

 

1.For me for me formidable

2.She

3. C'est si bon

4. Kezedben az ifjúságod

5. Les comediens

6. La mamma

7.Himnusz a szerelemről

8. La vie en rose

9. Padam padam

10. Hulló levelek

11. Egy férfi és egy nő

12. Cherbourgi esernyők

13. Je suis malade

14. Mon manege
15. Champs elysées

 

A Valentin nap a szeretetről és a szerelemről szól, Bardóczy Attila, sajátos, és jellegzetes hangjával, és színészi játékával, ismét elvarázsolta a közönséget, az esten felidézte a legszebb francia sanzonokat, olyan nagyszerű előadóktól, mint

Edith Piaf , Charles Aznavour, Yves Montand.

 

A csodás francia dallamok, varázslatos élményt nyújtottak, a jelenlévő közönségnek,  a korabeli tavaszi Párizs utcáin érezhették magukat.

Találkozhattak a komédiással, az utcalánnyal, a harmonikással, és titkos szerelmesek csókjaival.

S , a koncert végén, természetesen, most sem maradhatott el a közös éneklés

 a Champs elysées dallal.

 

Köszönjük, szép és különleges este volt!

 

készült: 2015.február 15.

 

Bardóczy Attilát kérdeztük 2015. február riport

 

 

Bardóczy Attila a Viktória Ábrahám Pál operettjében Huszti Pétet szerepét veszi át,

(John Cunlight, amerikai nagykövet)

2015 februárjától az operettszínházban.


-Milyen karaktert kell megformálnia?

Milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik a szerep?

 

Hmm.  Hogy mondjam, hogy ne legyen sablonos, banális. Szerintem remek ember. Nagyvonalú, minden aljasság, bosszúvágy távol áll tőle.

Nagyon jó politikus, szóval nem akárki.


-Könnyű szerep? Mennyi idő volt a betanulásra?

 

Elég rövid idő volt rá, úgyhogy még nagyon kell gondolkodni mindenen , ami körülöttem történik.


- A történet mennyire valós, mennyire állja meg a mai világban is a helyét?

 

:-). Nagy mosoly. Operett-től ilyet elvárni ?  Ez egy mese. Ami alól kikandikál némi történelmi helyzet, jelesül épp egy éve ért véget a világháború, az első.


- A közeljövőben még milyen előadásokban játszik? lesz bemutató is?

 

Valentin napon, azaz február 14.-én egy francia sanzon estre készülök a Benczúr-házban.

Himnusz a szerelemről lett a címe, Piaf halhatatlan dala után.

Ennél jobb mottó nem is kell hozzá :-)


Egyébként, csak mellékesen, idén lenne Piaf 100 éves.


Az Operett-színházban megy tovább a Szépség és a szörnyeteg, most a Viktória, és hogy még mi jön?

Szerintem az még nekem is meglepetés....

 

Köszönjük szépen, Bardóczy Attila válaszait, kívánunk neki, sok sikert,  a Viktória operettben, és találkozzunk a francia sanzonesten is.

 

2015. február 3.

 
VIKTÓRIA OPERETT
 
Ábrahám Pál-Viktória című nagyoperett-jében 2015. február 6.és 7-én 19:00 órától az Operettszínházban John Cunlight, amerikai nagykövet szerepében Bardóczy Attila lesz látható. Ezt a szerepet Huszti Péter, és Harsányi Frigyes is játszotta. Igazán elegáns és méltó karakter. Van még egy két jegy, nézzétek meg , mert nagyon szép, és felemelő, vicces előadás, szerelemről .barátságról, Good night :)
"A Viktória meséje az I. világháború idején játszódik. Koltay kapitány, tisztiszolgájával, Jancsival a szibériai hadifogolytáborból Japánba érve az Egyesült Államok követségén kérnek menedéket. Ott derül ki, hogy a nagykövet, John Cunlight (Bardóczy Attila) felesége, Viktória grófnő a magyarországi Dorozsmáról nem más, mint Koltay kapitány egykori szerelme..." https://www.operett.hu/operett.php?pid=artist&szId=31
további előadás időpontok:
  Viktória
John Cunlight, amerikai nagykövet
Operettszínház
  2015-02-06 19:00
2015-02-07 15:00
2015-02-07 19:00
  jegyvásárlás
jegyvásárlás
jegyvásárlás
 
 
https://network.hu/bardoczyattilabaratiklub/blog/barati-klub-blogja/filter/month/2015-01
FACEBOOK OLDALUNK:  https://www.facebook.com/pages/Bard%C3%B3czy-Attila-bar%C3%A1ti-klub/417245848421492 

40 előadás - igazán szép teljesítmény !

a mai nappal véget ér a Szépség és a Szörnyeteg német turné Berlin (2014. november 28. - december 13. ) és München (2014.
december 17. - 2015. január 11. ) városában, végig telt-házas előadások voltak, a német közönség , minden este álló tapssal köszönte meg az Operett színház művészeinek színészi játékát.

Fénykép: a mai nappal véget ér a Szépség és a Szörnyeteg német turné Berlin (2014. november 28. - december 13. ) és München (2014.
december 17. - 2015. január 11. ) városában, végig telt-házas előadások voltak, a német közönség , minden este álló tapssal köszönte meg az Operett színház művészeinek színészi játékát.
ma még 13:30 kor és 18:30 kor lesz előadás.
NYÁRI RIPORT BARDÓCZY ATTILÁVAL
2014.július 18.

2014. július 23-án este 8 órától francia sanzon est lesz –jó idő esetén- az Óbudai Társaskör udvarán, Bardóczy Attila előadásában, zenei kíséretet, zongorán most is Szabó Mónika biztosítja.

-Felteszem a kérdést, miben lesz ez az este más, az eddig megszokott sanzon estektől?

Mindenképpen lesz változás, már csak a hangulatos környezet miatt is. Azt hiszem igazán nagy, igazán klasszikus dalok csendülnek fel.
 És persze Aznavour, hiszen ő adta a fő inspirációt az est létrejöttéhez. És Piaf, persze, hisz kettejük pályája egy időben igen szorosan kötődött egymáshoz. Épp mostanában gondolkodtam el azon, hogy kettejük életműve immáron 80 esztendőt ölel fel, Piaf első lemezfelvétele 1935-ben készült el, Aznavour pedig még mindig (!) aktívan alkot, énekel.  Gondolják csak el, mi minden történt ez alatt a 80 év alatt...

:)

Denevér Békéscsaba 2014. július 12.
Vásári Mónikával

-Nyár van, a kőszínházakban ilyenkor nyári szünetet tartanak, milyen színészi feladatokat kapott ezen a nyáron? Volt – e esetleg beugrás?

Ó, igen. Az idei nyár teli meglepetéssel indult. Bekopogtatott hozzám régi nagy kedves szerepem, Bóni a Csárdáskirálynőből. Azt hittem már jó ideje, hogy soha többet nem játszom már, és el is fogadtam, hisz az évek telnek az ember felett. De mint mondtam, megkeresett a szerep, én pedig nem kis hezitálás után elfogadtam. Nem bántam meg. Szlovákiában játszottuk az előadást, és nagyon szép sikert arattunk remek kollégáimmal.
Majd a Denevér cimű nagyoperettben kellett egy még nem játszott szerepet megtanulni olyan csapatban, ahol mindenki a bejátszott szerepeit énekelte. Volt izgalom, de mire Békéscsabára eljutottunk, már működött a dolog!


 

-A beugrásra, mennyi idő alatt kell és lehet felkészülni?

 

Annyi idő alatt, ami adva van. Egy szabály van: azt az időt túlhaladni nem lehet. A többi beosztás kérdése. :-)

 

2014 július Csárdáskirálynő Szlovákia


2014. július 30. és augusztus 10. közt Hannoverbe utazik az Operettszínház csapata a Szépség és a Szörnyeteg turnéra.

https://www.facebook.com/events/412076565605139/
Disney DIE SCHÖNE UND DAS BIEST in Hannover news

 

Bardóczy Attilát kérdezem, Hannoverben, melyik szerepet fogja eljátszani?

Mint rendesen, most is én vagyok Maurice, az őrült feltaláló, mellesleg Belle papája.


Nehéz karakternek számít ez a szerep? Mennyire áll közel önhöz?

Nem, ő egy nagyon kedves, bogaras ember, aki bele van habarodva a találmányaiba, amik sohasem működnek rendesen, időnként felrobbannak, de ha kész lesznek, az emberiség javát fogják szolgálni!



Októbertől ismét műsorára tűzte a budapesti Operettszínház a darabot

Egy színésznek természetesen az anyanyelvén könnyebb játszani, de a német nyelvű játék is ugyanolyan kifejező lehet?
ugye?

 

Természetesen ugyanolyannak kell lennie. Ez persze nem könnyű dolog, hisz nem az anyanyelvünkön játszunk, viszont a néző német anyanyelvű! Úgyhogy sokkal több koncentrációt igényel. Szerencsére van velünk egy német nyelvtanár, aki a tanulás kezdete óta folyamatosan karban tartja a német tudásunkat, és az előadásokon jegyzetel, majd a végén kis cetliken megkapjuk, mi az ami nem volt jó, amin javítani kell.
A magyar változatot pedig már évek óta nem játszottam, úgyhogy tanulhatom újra.( nehogy a német szöveg ugorjon be ! )

A hazai, magyar közönség már biztosan nagyon várja, hogy végre itthon is legyen Szépség és a szörnyeteg.

 

 

-Egészen biztosan további tervek, felkérések is érkeztek a következő évadra?

Melyek ezek?

Most még rendezem soraimat, szerencsére a Női furcsa pár, mely szívemnek igen kedves, szépen fog menni ősszel, ezen kívül az Örmény Nemzetiségi Színházas Aznavour- előadás is több felkérést kapott már a nyár végére.
És ha minden igaz, készül egy újabb operett, de babonás vagyok, úgyhogy, ha nem baj, egyelőre erről ennyi.

 

Nem, dehogy,  legyen ez a következő évad meglepetése számunkra is !

:)


 

Köszönöm szépen a riportot!

 

Készítette: bardofans © 2014

 

Bardóczy Attila baráti klub -Legyél Te is tagja! :)

https://www.facebook.com/pages/Bard%C3%B3czy-Attila-bar%C3%A1ti-klub/417245848421492

 

 

 

Amikor várnak a csodálatos gesztenyefák…

 

Tavaszi riport Bardóczy Attila színművésszel

 

2014. május 25.

 

A Rózsavölgyi Szalonban a nagy sikerre való tekintettel 2014.június 5-én 19:30 órától ismét lesz francia sanzon estje, milyen újdonságokra számíthat a kedves közönség, aki eljön az estre?
 

Igen , lesznek újdonságok, mint mindig, mert arra törekszünk, hogy folyamatosan újuljon a program, hol egy aktuális évforduló, hol csak egy olyan dal hatására, mely megragadta a képzeletünket. Időnként egyébként nagyon érdekes a szépen gyarapodó repertoár egy-egy régi darabját újra elővenni. Egy ilyen sanzon a hosszabb "pihenő" után, így az új társak között valósággal megfiatalodik, és új csillogással ragyog.

 

Aznavour 90 éves lett idén-az est az ő tiszteletére jön létre-mely új dalok kerültek a repertoárra tőle az ön előadásában?


A mostani nagyobb megújításra épp ennek az óriási előadónak, és szerzőnek 90. születésnapja adott ötletet. Abból a hatalmas anyagból, ami az övé, Aznavouré  -több mint ezer dalt írt -  nem kis kihívás egy kisebb csokrot összeválogatni! Reméljük az a négy-öt dal, mely így a repertoárba került egyaránt örömet szerez azoknak, akik szeretnének ismert Charles Aznavour dalt hallani, és tudom, nagy öröm lesz felfedezni egy-egy eddig sosem hallott számot! Azt is elárulom, hogy az egyik dala angolul lesz hallható. De ez nem véletlen: ezen a nyelven vált világhírűvé! Ebből bizonyára rájöttek már, hogy nem maradt ki az egyik legnagyobb sikere ennek a zseniális művésznek, a dal melynek címe : SHE

 

Nemsokára nyári szünet lesz, milyen darabokban játszik még addig, amit megemlíthetne?


A Magyarországi örmények színháza egy különleges színdarabbal tiszteleg a világ egyik legnagyobb örménye, Charles Aznavour születésnapja alkalmából. A darab címe: AZnavour. Engem is meghívtak a darabba, melyet Gergely László rendezett, és már a bemutató előtt nagy érdeklődést keltett, több felkérés érkezett a nyár folyamán különböző városoktól, sőt meghívást kaptunk  az idei pécsi POSZT-ra is, úgyhogy ott is eljátsszuk ezt a szép darabot a Bóbita Bábszínházban 2014. június 12.-én este. A fő szerepeket Baj László, Keller Linda, Koncz Eszter és jómagam játsszuk, remek élő zenei kísérettel. A nyár közepén pedig ismét németországi turnéra indulunk az Operett Színházzal, a Szépség és a szörnyeteg ezúttal Hannoverbe készül.

 

A nyár, a jó idő,a szabadtéri koncert hangulata , még emeli a fényét egy sanzon estnek ,Lesz- e idén szabadtéri koncert?

Ha igen hol?


Lesz igen! És ez igen nagy öröm, hiszen az általam nagyon szeretett Óbudai Társaskörben lépünk föl július 23.-án este 20 órai kezdettel, új műsorunkkal, melynek címe: For me formidable...
A csodálatos gesztenyefák alatt csendülnek fel a sanzon nagyjainak dalai: Piaf, Montand, Brel, Bécaud, valamint Aznavour köszöntik Budapest közönségét!
És persze én is szeretettel hívok meg mindenkit egy szép nyári estére az Óbudai Társaskör kertjébe!

 

Köszönöm a riportot, sok sikert kívánok!

 



Bardóczy Attila baráti klub

  
https://www.facebook.com/pages/Bard%C3%B3czy-Attila-bar%C3%A1ti-klub/417245848421492  




 
































Neil Simon: Női furcsa pár-színházi előadás
https://www.youtube.com/watch?v=VCg-VgBSIuE
2014. április 23. 19:00 Jesus: Bardóczy Attila , Manolo: Agárdi László,rendező: Bencze Ilona
Helyszín: BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT
2220 Vecsés, Telepi út 43.
https://www.kulturba.hu/events/noi-furcsa-par













Száguldó riporterünk, Moliere Tartuffe előadás főpróbahetén kereste meg Bardóczy Attilát, akit egy -pár kérdés erejéig meg is szólított.
Mindenkinek szeretettel ajánljuk Frenkó Zsolt rendezésében színre vitt előadást, melyet a Pinceszínházban nézhet meg a kedves közönség.
Az előadások dátumait keressék a Pince Színház közvetlen honlapján:
 
 
Moliere Tartuffe előadása, melyben Cléante szerepét játssza majd, ez a szerep mennyire áll közel
 
önhöz?
 
Hm, először is köszönöm a váratlan megkeresést ezekkel a kérdésekkel.
 
Ez az egész darab ,a Tartuffe, számomra nagyon erős, mai, szinte semmit nem fogott rajta az idö. 
 
Nekem főleg abban rejlik a dráma, hogy a képmutató környezete milyen könnyen beadja a derekát, 
 
és hajlandó eljátszani a gyalázatos színjátékot, amit rákényszerítenek. Hányszor megtörtént már, és 
 
mennyire örök ez a helyzet mégis. 
 
Az külön öröm, hogy Moliere-rel újra találkozhatom, 30 év után. A Főiskolán játszottam utoljára egy 
 
rendezői vizsga rendezésben, és nagyon szerettem akkor is!
 
És még egy visszatérés a kezdetekhez! A Pinceszínház!!! Innen indultam, itt kezdődött a tanulás, a 
 
pálya, innen vettek fel a Főiskolára.
 
Úgyhogy sok érzés kavarog bennem a próbák alatt.
 
 
Mi az a három fő jellemzője Cléante-nak, amit megemlítene róla?
 
Nem tudom. Komolyan.. Nehéz pont hármat mondani bárkiről is. Azt hiszem ő olyan mint 
 
mindannyiunk. Városi, értelmiségi, kicsit tudálékos, de jó szándékú, 
 
és egyébként ő az egyik olyan a szereplők közül, aki nem veszi be a maszlagot, 
 
és persze ahogy ez lenni szokott,  nagy ívben tesznek a véleményére.
 
 
2014. március 22-én 19:30-tól a Rózsavölgyi Szalonban újabb sanzon est lesz.
 
Mi lesz ennek az estnek a különlegessége?
 
Igen, erre nagyon készülök. Szeretem azt a csodálatos helyet, a Rózsavölgyit. 
 
Ez a műfaj nagyon illik ahhoz a légkörhöz.
 
Még nem tudom, mi felé visszük el most, de van egy körvonalazódó elképzelés, egyelőre legyen titok! 
 
Pszt! 
 
 
Lesznek –e a régi dallamok, mellett újak?
 
BIZTOS!!!
 
 
A 2014-es év milyen új meglepetéseket tartogat még az ön számára?
 
Nem tudom..De ez így jó, hisz a meglepetés az, amiről most még fogalmam sincs.
 
 
Milyen, estleges felkérések vannak még kilátásban?
 
Babonás vagyok. 
 
Ha legördült a függöny, akkor biztos a dolog!
 
 
köszönöm a riportot.
 
Én is, és most rohanok a próbára!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
 

 

 

 

TARTUFFE Pinceszínház
2014.április 8. kedd
19:00 Molière: Tartuffe „Súgópéldány – amiből mindent megtudhat” 18:30-tól közönségtalálkozó az előadás rendezőjével-(Frenkó Zsolt), előadás után pedig a színészekkel
2014.április 17. csütörtök 19:00
www.pinceszinhaz.hu

február 12. nyilvános főpróba

február 13. premier

február 15.

február 21.

FRANCIA SANZONEBardóczy Attila, Szabó MónikSzalon

 

 

2014. március 22.

 

 

 

FRANCIA SANZONEST

Bardóczy Attila, Szabó Mónika

Rózsavölgyi Szalon

2014. március 22.

 

szalon.rozsavolgyi.hu/hu/?option=com_content&view=article&id=158

 


Újdonságok

2014.01.01 12:53

AKTUÁLIS FELLÉPÉSEK 2014

 

Teljes cikk

—————


Elérhetőség

Bardóczy Attila rajongói klub